People

Amilyen az én formám pont a melegfelvonulás után értem Greenwichbe... ez értsd úgy, hogy a cirkuszt már nem, de a hátrahagyott szemetet még láttam.

Na mindegy, a Village szép, sőt gyönyörű, az emberek turisták vagy helyi idősek (meg sok-sok rendőr) szóval a szokásos. Egy idős néger bácsi úgy 5 percig próbált rábeszélni, hogy üljek le én is sakkozni, de az összes asztalnál csak olyan idős néger bácsik ültek mint ő, úgyhogy gondoltam profik én meg nem égetem magam. De azért jólnevelten, mosolyogva megköszöntem a lehetőséget.

Láttam pár olyan művészféle helyi fiatalt is, ők vagy egy kapualjban, egy pub bejáratánál telefonáltak vagy a kicsi színes lakásaik, kicsi ablakaiban üldögéltek. Elvégre nyár van. Pont ezért én is inkább leültem a parkba a könyvemmel és egy doboz áfonyával. Jöttek mentek az emberek, kutyák, minden és mindenki, sütött a nap, valahonnan zene is szólt, de a város zaja persze nem ül el soha. Most sem.

Jött egy apuka is két kisfiúval. Olyan jóvágású 30-as apuka. Labdáztak (baseball labda+kesztyű... értitek). Apuka egyszer odafordult hozzám és mondta, hogy milyen jó edzés ez neki. Aztán még váltottunk pár szót, de mivel ők ugráltak én meg ültem, nem vittük túlzásba. Ezt is csak azért mesélem el, mert ezek olyan ,,élmény élmények", ezekkel tudok mit kezdeni, mert egy város azért olyan amilyen, mert az emberek benne olyanok amilyenek. Hozzám egy-egy ilyen kis beszélgetés, egy-egy centivel hozza közelebb a várost. Ilyenkor érzem, hogy nem vagyok láthatatlan, én is itt vagyok. Ha sok ilyen van akkor egyszer csak földet ér a lábam és beleszeretek a városba :)

De ez más téma.

Szóval jó volt ez a nap is. A csúcspont persze megint az este. Meglátogattam A-t, és nála kaptam egy cupcaket, pontosabban egy 80 éves ex Wall streeti ügyvédtől, ami mellesleg nagyon finom volt. Ehhez a történethez hozzátartozik, hogy már ettem az első pár napban egyet, de az annyira rossz volt, hogy akkor azt mondtam, életemben ilyen rossz ízű valami még nem volt a számban. De ez finom volt, ettől függetlenül nem áll szándékomban több cupcaket enni.

Mikor lement a nap elsétáltam a Brooklyn híd lábához, ahol ezt láttam:

Hazafelé a metrón felszállt egy fekete apuka a 3 fekete kislányával és egy fehérbőrű, szőke huszonéves lánnyal. Egész úton Londonra gondoltam és hogy milyen volt amikor au pairként minden nap egy ilyen városban éltem.

Annyi kép van amit még meg sem mutattam, pedig nagyon sok helyen jártam már... tervezem majd, hogy lesz pár csak képes poszt, mert van amihez nem kell szó :)

xoxo

Egyedül

Na most nem nagyon tudom, hol vagyok. Valahol az Empire State Building alatt, mert bár írja a térkép, hogy itt van, én nem látom (később persze megtaláltam, de lentről pont ugyanolyan mint az összes többi 153 csillió felhőkarcoló--- Pont ilyen:

de aztán csak megtaláltam :)Amúgy érdekes, hogy bár messzebb vagyok, mint eddig valaha, mégsem érzem, hogy egy óceán van köztem és köztetek. Londonban néha voltak olyan ,,messzire mentél" pillanataim. Itt nincs. Nem érzem idegennek, de ismerősnek sem. Leginkább semmit sem érzek.

Ma egész nap egyedül mászkálok. Most éppen itt csücsülök egy kocsmában a Fifth Av és a 33th St sarkán. Kaptam egy egészen érdekes jegeskávét. Ha jól látom egy BudLight (sör) pohár van csurig kb 3 deci kávéval, abban úszik pár jég és ehhez kaptam egy kis pohár tejet.

Nem cifrázta a lány, de nem is kell, mert finom a kávé.

Jah még nem is mondtam, hogy itt Amerikában iszonyú jó kávét főznek. Mindenhol! Otthon egy ilyen kis kopott kocsmától, egy ilyen koszos kis utcában, nem várná az ember, hogy ennyire jó kávéhoz juthat. meg végre egy hely, ahol nem légkondi van, hanem ventilátor a plafonon. Kicsit olyan Casablanca fílingje van a helynek... a bejáratnál ülök, feketék rohangálnak ki-be, fújja a hajamat a ventilátor szele, a tévében tenisz meccs, háttérben zene és idős férfiak beszélgetése... úgy az egész hely olyan.

Szóval kellemes, az idő szép, az emberek kedvesek és én azt csinálom, amiben jó vagyok és amit szeretek: világot látok, tapasztalok :)

Ma a Barnes and Noble-ben egy lány megkérdezte tőlem, hogy designer vagyok-e. Mondtam neki, hogy nem, erre ő, hogy ,,okay, de a hajad pretty". Aztán a Forever 21 egyik pénztárosa (egy lány, akinek elálló fülei, furcsán fakó narancsos haja és valószerűtlenül nagy szemei vannak, de aki mégis az egyik legszebb ember akit valaha láttam) kérdezte, hogy honnan jöttem, ugye nem new yorki vagyok? Mondtam, hogy Európa, Magyarország. Erre ő mosolyogva, hogy obvious.

Amúgy tényleg eléggé kilógok itt a sorból. A normális itt, az ha valaki néger, kínai, arab, indiai, stb és ezek keverve mindennel. Szimpla ,,fehér embert" nem sokat látok, de persze van, csak a legtöbb (aki nem turista) elég furcsa... hogy is mondjam... olyan betegek és gyengének tűnnek. Hártya-hóka bőr meg görbe hát. Persze vannak szép emberek csak nekem ez tűnt fel.

Szóval a lényeg, hogy most kimondom: én itt szépnek számítok és ami a legdurvább, hogy sokan meg is néznek :)

Lehet itt kellene maradnom? Nem-nem

Amerika fingik

Isten áldja Amerikát és az összes olyan amerikai polgárt, aki szemrebbenés nélkül fingik az orrom alá!

Bárhol, bármikor megtörténhet, derült égből villámcsapás. Mikor megérzem, mindig kiszalad a lábam alól a talaj és nem hiszem el. Mert hát én nem vagyok hozzászokva, hogy a Costcoban sétálva egy idősebb úr mögé szorulva megérzem A szagot. És nem is tudok elmenekülni. New Yorkban nagy a tömeg és az emberek finganak, pofátlanul, szabadon. Én meg szagolom. A metrón, a H&M pénztáránál sorban állva, a frozen yogurtot áruló gyönyörű Upper East Side-i boltocskában, ahol a háttérben klasszikus zene szól... de ez nem zavar senkit, ha kell, akkor kell és ennyi. Azt hiszem az amerikaiak elég könnyedén veszik az élet (természet?) ilyen dolgait.

Apropó Upper East Side. Ma volt szerencsém bemenni egy igazi ups-i lakásba. Olyanba ahol rengeteg gomb van a liftben, puha, süppedős szőnyeg a folyosókon, az ajtóban door man, sok aranyozott tárgy, öreg lakók stb...

Amúgy meleg van és eddig nem nagyon jöttem rá, hogy hogyan kellene életben maradnom 10000%-os páratartalom mellett (értsd ezt úgy, hogy egy átlagos napom úgy néz ki a városban, hogy bemegyek egy hosszú listával, hogy mit is szeretnék aznap látni, aztán 1 óra masszív izzadás után, a nyakamra tapadt hajjal, megsemmisülve vonulok be egy H&M-be).

Jah és még két dolog. Ma először utaztam egyedül a metrón. Az M metróval mentem a Lexingtonra, ahol átszálltam a 6-osra. A new yorki metró jobb mint a pesti, tágasabb mint a londoni, de nem sminkel rajta senki :D (Lilla, ez neked szólt!)

A 79th utcánál egy padon ülve (két öreg nénike mellett) luxus salátát ettem, jeges kávét ittam és így tovább. Szeretek itt lenni, de még szoknom kell.

Végül pedig elmondom, hogy New York tele van gyönyörű hortenziákkal. Meseszépek. A kaja nem túl jó, kevésbé van íze mint bárhol másutt, ahol eddig jártam, de a hortenziák színének élénkségét tekintve a city verhetetlen :)

xoxo

Welcome to the USA!

Már nem nagyon megy a blogolás, de megpróbálkozom vele újra, hátha.

Most éppen New Yorkban csücsülök, egy kényelmes kis kanapén, egy igazán kedves kis lakásban és Gyilkos elméket nézek. Egy hónapot töltök itt, aztán átvándorolok egy másik országba :)
De egyenlőre jókat eszek:

Várost nézek:

Vásárolgatok:

(jó persze nem csak virágot :))

Itt-ott üldögélek:

Szóval New York és újra blog, meglátjuk hogy fog menni :)

xoxo