People

Amilyen az én formám pont a melegfelvonulás után értem Greenwichbe... ez értsd úgy, hogy a cirkuszt már nem, de a hátrahagyott szemetet még láttam.

Na mindegy, a Village szép, sőt gyönyörű, az emberek turisták vagy helyi idősek (meg sok-sok rendőr) szóval a szokásos. Egy idős néger bácsi úgy 5 percig próbált rábeszélni, hogy üljek le én is sakkozni, de az összes asztalnál csak olyan idős néger bácsik ültek mint ő, úgyhogy gondoltam profik én meg nem égetem magam. De azért jólnevelten, mosolyogva megköszöntem a lehetőséget.

Láttam pár olyan művészféle helyi fiatalt is, ők vagy egy kapualjban, egy pub bejáratánál telefonáltak vagy a kicsi színes lakásaik, kicsi ablakaiban üldögéltek. Elvégre nyár van. Pont ezért én is inkább leültem a parkba a könyvemmel és egy doboz áfonyával. Jöttek mentek az emberek, kutyák, minden és mindenki, sütött a nap, valahonnan zene is szólt, de a város zaja persze nem ül el soha. Most sem.

Jött egy apuka is két kisfiúval. Olyan jóvágású 30-as apuka. Labdáztak (baseball labda+kesztyű... értitek). Apuka egyszer odafordult hozzám és mondta, hogy milyen jó edzés ez neki. Aztán még váltottunk pár szót, de mivel ők ugráltak én meg ültem, nem vittük túlzásba. Ezt is csak azért mesélem el, mert ezek olyan ,,élmény élmények", ezekkel tudok mit kezdeni, mert egy város azért olyan amilyen, mert az emberek benne olyanok amilyenek. Hozzám egy-egy ilyen kis beszélgetés, egy-egy centivel hozza közelebb a várost. Ilyenkor érzem, hogy nem vagyok láthatatlan, én is itt vagyok. Ha sok ilyen van akkor egyszer csak földet ér a lábam és beleszeretek a városba :)

De ez más téma.

Szóval jó volt ez a nap is. A csúcspont persze megint az este. Meglátogattam A-t, és nála kaptam egy cupcaket, pontosabban egy 80 éves ex Wall streeti ügyvédtől, ami mellesleg nagyon finom volt. Ehhez a történethez hozzátartozik, hogy már ettem az első pár napban egyet, de az annyira rossz volt, hogy akkor azt mondtam, életemben ilyen rossz ízű valami még nem volt a számban. De ez finom volt, ettől függetlenül nem áll szándékomban több cupcaket enni.

Mikor lement a nap elsétáltam a Brooklyn híd lábához, ahol ezt láttam:

Hazafelé a metrón felszállt egy fekete apuka a 3 fekete kislányával és egy fehérbőrű, szőke huszonéves lánnyal. Egész úton Londonra gondoltam és hogy milyen volt amikor au pairként minden nap egy ilyen városban éltem.

Annyi kép van amit még meg sem mutattam, pedig nagyon sok helyen jártam már... tervezem majd, hogy lesz pár csak képes poszt, mert van amihez nem kell szó :)

xoxo